Milyen napellenzőt válasszak?
Egy napellenző kiválasztása minden esetben nehéz feladat, hiszen lehetőségeink tárháza kis túlzással végtelen, döntésünk pedig minden esetben hosszú évekre szól. Éppen ezért érdemes több időt szentelni a témának azért, hogy kellően felkészülve, körültekintően, a legjobb napellenzőt vásárolhassuk meg magunknak.
- Soha ne az ár döntsön
- A jó ár-érték arányra törekedjünk
- Ha fontos a kényelem és a biztonság
Soha ne az ár döntsön
Bár elcsépelt közhelynek hangozhat, azonban egy napellenző kiválasztásakor valóban soha és semmilyen körülmények között se az ár döntsön. Rengetegen indulnak neki úgy egy árnyékoló megvásárlásának, hogy jó lesz a legolcsóbb is, azonban általánosságban kijelenthető, hogy az olcsó húsnak mindig híg a leve. Ez egy napellenző esetében különösen igaz, hiszen ennél az árnyékolónál kiemelkedően lényeges a jó minőségű alumínium szerkezet, vagy éppen az, hogy milyen ponyvát alkalmazunk. A rossz minőség ugyanis együtt jár a hibás működés lehetőségével, vagy azzal, hogy a felszerelt árnyékoló-szövet már az első évben kivásik, esetleg csúnyán megfakul, ami drága cserét von maga után.
A jó ár-érték arányra törekedjünk
Ha jó minőséget szeretnénk a pénzünkért cserébe, akkor a napellenzők tekintetében érdemes lehet a legjobb ár-érték arányra törekedni, vagyis összegezni, hogy milyen igényeink vannak, és mik azok, amikből szükség esetén engedni tudunk. Lényeges ugyanis például az, hogy a napellenző a legjobb minőségű keretszerkezettel rendelkezzen, hiszen ez a tartós működés egyik alapja. Ezen felül fontos még jobb minőségű ponyvát is választani hozzá, még ha az drágább is, hiszen sajnos vannak a piacon egy-két év alatt kifakuló vagy elkopó darabok, amelyek hosszabb távon egyáltalán nem gazdaságosak.
Ha muszáj, akkor inkább a színezésből próbáljunk meg engedni, ezáltal hagyjuk meg egyszerű alapszínben az alumínium szerkezetet vagy válasszuk az egyárnyalatú ponyvát a mintás helyett, de a minőségből soha ne engedjünk, ha spórolni szeretnénk. Legyen egy ponyva például mindig UV-stabil, de ajánlott a vízlepergető és öntisztító tulajdonságok megléte is, amelyek mellett a választáskor természetesen figyelembe kell venni, hogy hová kerül majd a komplett árnyékoló.
Minél szelesebb ugyanis egy hely, annál erősebb karokra van szükség a napellenzők biztonságos működtetéséhez és tartásához. Utóbbinak a felmérését mindig bízzuk szakemberre, hiszen csak ők tudják megállapítani azt, hogy melyek azok az alapvető tényezők, melyeket a minőség szempontjából figyelembe kell vennünk.
Ha fontos a kényelem és a biztonság
Egy napellenző kiválasztásánál nagyon lényeges szempont még a kényelem és a biztonság is. A biztonságot persze már azzal is elérhetjük, ha tokozott napellenzőt választunk magunknak – ilyenkor ugyanis behúzott állapotban az árnyékoló egyik eleme sincs kitéve az időjárás káros hatásainak –, de ha a kényelem és a biztonság együtt fontos, akkor érdemes lehet egy motorizált, szenzorokkal felvértezett szerkezet telepítése mellett dönteni. Egy motorizált napellenző ugyanis gombnyomással üzemeltethető – ami idős embereknek például kiemelkedően fontos szempont lehet a választásnál –, ha pedig ezt még egy szél- vagy fényérzékelővel is kiegészítjük, akkor működését egyszerűen automatizálhatjuk. Egy napellenző ugyanis könnyedén megsérülhet egy viharban, de amennyiben szélérzékelővel rendelkezik, az első erősebb lökésre automatikusan feltekercseli magát, ezáltal nem kell aggódnunk sem az erős szél, sem a jégeső által okozott károk miatt.
Miért éppen mi?
Több ezer elégedett ügyfelünk az igazi gyümölcse munkánknak, mely nap mint nap motíválja csapatunk tagjait.