Egy redőny felszerelése gyakran komplikáltabb folyamat, mint amilyennek valójában tűnik, esetleg az elmélet leírja. Merthogy papíron egy külső tokos redőnyt minden olyan nyílászáróra, tehát ajtóra és ablakra egyaránt szabadon lehet rögzíteni, ahol a két lefutó oldalon, valamint a felső részen elegendő szélességű tokfelület található a megfelelően biztonságos rögzítéshez.

Csakhogy ezen a ponton sok esetben ütközhetünk problémákba és akadályokba, hiszen rengeteg nyílászárón találhatunk olyan, a külső tok síkjából kisebb-nagyobb mértékben kinyúló elemeket, melyekre közvetlenül nem lehet felfektetni és rögzíteni egy redőnyt. Ezek az elemek jellemzően valamilyen funkcionális, esetleg esztétikai értéket növelő kiegészítők, így például vízelvezetők vagy takaróprofilok lehetnek.

Miért probléma mindez?

Leginkább azért tekinthető problémának egy-egy ilyen kiegészítő, mert a mai redőnyöket úgy alakították ki, hogy azok semmilyen utólagos alakítási lehetőséggel nem szolgálnak, miközben a sínszerkezet gyakran közvetlenül ráül a tokra, és a redőnypalást is alig 5-7 milliméter távolságra található a külső síktól. Egy ilyen szűkös és precíz megoldás esetén – ami főként az egymás fölé beépített ablakoknál nagyon gyakori –, hiába szerelik fel kimagasló pontossággal az árnyékolókat, leengedéskor a redőnypalást egyszerűen elakad ezekben a kinyúló elemekben, vagyis a megszokottól eltérően nem lehet majd leereszteni a párkányig.

Ez azért különösen nagy gond, mert így a redőnylécek nem tudnak megfelelően összezáródni, a palást beállítása és vízszintbe helyezése gyakorlatilag lehetetlen lesz, vagyis végső soron mind a fény-, mind a hőszigetelés messze elmarad az elvárható értéktől. Sokan ugyanis éppen azért választanak redőnyt, hogy közel 100 százalékos fényzárást kaphassanak nappal és éjszaka egyaránt. Egy ilyen telepítés esetén azonban ezt az értéket még csak meg sem tudja közelíteni egy árnyékoló, és akkor az esztétikai problémákat nem is említettük.

Milyen elemekkel lehet gond?

A fentiekben ismertetett problémákat az esetek többségében olyan nyílászáróelemek idézik elő, mint a vízelvezetők, a takaróprofilok vagy a különféle díszítőelemek, de egyre gyakoribb eset, hogy az erkély- vagy teraszajtóknál a külső síkban elhelyezett kilincsek képeznek akadályt, lévén a gyártók nem gondolnak az utólagos árnyékolástechnikára, és ennek síkját túltolják a tokszerkezeten.

Ennél természetesen gyakoribb problémát okoznak a vízelvezetők, melyek a legtöbb nyílászárón megtalálhatók, némelyek azonban – főként a régebbi típusú faablakoknál és a korai műanyag típusoknál – jelentős mértékben túlnyúlnak a tokszerkezeten. Jellemzően alumíniumból vagy műanyagból készülnek, és sok esetben csak egyszerű szögek vagy csavarok tartják őket a helyükön, de a műanyagoknál ragasztott kialakítással egyaránt találkozhatunk.

A takaróprofilok és a díszlécek esetén már szélesebb a skála. Ezek jellemzően csak a fa nyílászárókon találhatók meg, és többnyire azt a célt szolgálják, hogy eltakarják a különféle beépítési hézagokat. Méretük egészen változatos lehet, ezáltal egy takaróprofil sok esetben csak 1-2 centiméter – már ez is okozhat kellemetlenségeket –, de egy mintás díszléc akár az 5- 10 centiméteres vastagságot is elérheti, amire már nehéz megoldás találni.

Van alternatíva?

Természetesen van, az említett akadályok esetében sem kell rögtön kétségbe esnünk. Nyilván nem mindig, de érdemes számításba venni a lehetőségeket, ezáltal például a vízelvezetők, a takaróprofilok és a díszlécek is könnyedén leszerelhetők a helyükről, ha viszont ezzel drasztikusan romlik az esztétikai érték, akkor jobb nem bolygatni a kialakított rendszert. Sok esetben azonban ezeket a kiegészítőket csak azért szerelték fel a nyílászárókra, mert kötelező tartozékok voltak, de gyakorlati hasznot egyáltalán nem hoznak.

Ha olyan esettel találkozunk, amikor ezek a megoldások nem szerelhetők le, azonban nem is nyúlnak túl több centimétert a tokszerkezeten, lehetőségünk nyílik alátétekkel vagy kiemelőkeretekkel áthidalni a problémát. Ezek bár némileg megnövelik az árnyékoló végösszegét, ellenben nem kell hozzányúlni a nyílászáróhoz azért, hogy egy külső tokos redőny könnyedén felszerelhető legyen. Ezek a keretek általában 1-2 centiméteres kiemelést tesznek lehetővé, tehát csodát ettől a megoldástól sem szabad várnunk, ellenben az esetek többségében hatásos alternatívát képviselnek.