A pergola, mint viharálló terasz árnyékoló

2024-06-11
Csancsa árnyékolástechnika

Csakhogy ez ebben a formában ma már nem igaz, hiszen egyrészt a pergolának többféle típusa létezik, másrészt pedig ezeket az árnyékolókat éppen azért fejlesztették ki, hogy tartós alternatívát jelentsenek a napellenzők mellett vagy helyett, méghozzá lényegesen színesebb és sokoldalúbb megoldások társaságában.

A bioklimatikus pergolák ugyanis az árnyékolástechnika legmagasabb szintjét képviselik jelenleg az olyan kültéri megoldások között, amelyek teraszok árnyékolására, illetve tartós fedésére nyújtanak lehetőséget, lamellás formájukban pedig nem is annyira a napellenzőkkel, mint inkább a fixen rögzített féltetőkkel szemben biztosítanak tökéletes alternatívát.

A pergola, mint viharálló terasz

Hogy egy minőségi pergola már viharálló terasz árnyékoló is lehet? Sokan talán nem is sejtik, de ezek a termékek fel vannak készülve a hevesebb időjárási eseményekre. Hogy mégis milyen tekintetben, illetve hol vannak a határaik, ahhoz előbb meg kell ismerkednünk típusaikkal, illetve kapcsolódó tulajdonságaikkal.

A pergolák típusai

A pergoláknak alapvetően két nagyobb csoportját különíthetjük el egymástól, így beszélhetünk ponyvás megoldásokról, valamint olyan bioklimatikus modellekről, amelyeken erős fémlamellák biztosítják a sokoldalú árnyékolást.

A pergola, mint viharálló terasz

Amennyiben viharálló terasz árnyékolót keresünk, a ponyvás pergolák tekinthetők a legkevésbé ellenállónak, azonban az alábbiakban mindenhol kiemeljük majd, hogy az egyes típusoknál mire kell odafigyelni, illetve nagyjából hol helyezkednek el a határok.

A viharállóság szempontjából tudni kell azonban, hogy a lamellás árnyékolási technikával rendelkező pergolák sokkal jobb tulajdonságokkal rendelkeznek.

Alapvetően három típusukat különíthetjük el, így beszélhetünk

  • forgatható lamellás modellekről, amelyeknél a lamellák fix pozícióban helyezkednek el, de forgathatók a napállás függvényében;
  • elhúzható lamellás modellekről, aminek a lényege, hogy a mozgatás közben záródnak és nyílódnak a lamellák;
  • forgatható és elhúzható lamellás modellekről, amelyek a legösszetettebb árnyékolási lehetőséget nyújtják, hiszen nemcsak elhúzhatók, de árnyékolólapátjaik még fix helyzetben is forgathatók.

Most, hogy már ismerjük a pergolák típusait, az alábbiakban megvizsgáljuk, hogy miért is nevezhetjük ezt a terméket viharálló terasz árnyékolónak?

Vízálló kialakítással és még vízelvezetéssel is rendelkeznek

Bármelyik pergoláról is legyen szó, tudni kell róluk, hogy mindegyikük vízálló kialakítással rendelkezik. A ponyvás árnyékolót ugyan nem ajánlott kitenni extrém mennyiségű esőnek, de a hirtelen lezúduló, nagy mennyiségű eső sem árt neki néhány alkalommal – főleg abban az esetben, ha nem merőlegesen éri a ponyvát.

A vízállóság azonban a lamellás pergolákra jobban jellemző, hiszen itt eleve a rozsda ellen védelmet élvező fémlamellák biztosítják az árnyékolást, így nem tud bennük kárt tenni az eső hosszú éveken keresztül sem.

A vízállóság mellett a vízzárás is fontos tulajdonság ezen a téren. A ponyvás pergola itt is jó tulajdonságokkal rendelkezik, sűrűn szőtt, speciális víztaszító réteggel bevont anyaga nem ereszti át a vizet, de a lamellák még nagyobb mennyiségű esőnél is biztos védelmet nyújtanak zárt állapotban.

Amit tudni kell, hogy a jó minőségű pergolák vízelvezető rendszerrel is el vannak látva, így azért is tekinthetők viharálló terasz árnyékolónak ezeket a megoldások, mert a felületükkel összegyűjtött vizet képesek a megfelelő helyre vezetni.

A lamellás pergoláknak még a nagyobb szél sem árt

A lamellás pergolákról elmondható, hogy annyira erős kialakítással rendelkeznek, hogy ellenállóságuk a trapézlemez tetők által képviselt megoldásokhoz hasonlítható, így még a viharos széllökések sem tudnak kárt tenni bennük – sem zárt, sem nyitott állapotban.

Nyilvánvalóan vannak olyan károkozó időjárási jelenségek, amikor óriási széllökések érik a pergolát, de ezek a fix tetőszerkezetekben is kárt tudnának tenni, nem csak a kérdéses árnyékolókban.

A pergola, mint viharálló terasz

A lamellás típusokat tehát alapvetően nem kell óvni a viharos széllökésektől, azonban a ponyvás változatokkal érdemes lehet körültekintően bánni, különösen olyan helyen, ahol jobban bele tud kapni a szél, hiszen egy szupercellás viharban a lökések ilyenkor jócskán meghaladhatják a 100 km/h-t.

Ez a lamellás árnyékolóknak még nem árt, a ponyvás típusokban azonban már könnyedén kárt tehet.

Némelyik pergola még a kisebb havat is elbírja

A ponyvás lamellák esetében az extra terhelés nem szerencsés, hiszen ezek az árnyékolótípusok nem úgy lettek tervezve, hogy a fentről érkező nagy nyomásnak ellen tudjanak állni.

Tudni kell ugyanakkor, hogy a masszív fémlábakon álló vagy homlokzathoz rögzített lamellás pergolák esetében sokkal szívósabb rögzítési megoldások vannak, aminek köszönhetően ezek a pergolák még a kisebb hónak is könnyedén ellenállnak.

A méteres havazás természetesen már ezekben is kárt tud tenni, de ha az ősz végén egy váratlan havazás 4-5 centiméter friss hóval lepi be, attól még a pergolának garantáltan semmi baja sem lesz.

Okosítással sokat tehetünk azért, hogy a pergola viharálló terasz árnyékoló legyen

Amint az már a fentiekből kiderült, a pergolák alapvetően nagyon masszív szerkezetek, de hatékonyságukat még tovább emelhetjük például a különféle okosításokkal.

Ennek a módszernek a lelkét a szenzorok, a szél-, fény- és esőérzékelők adják, amelyek képesek arra, hogy beállításaink függvényében átvegyék az irányítást a pergolák felett, így esetleges veszélyhelyzetnél biztonságba helyezzék őket.

Egy szélérzékelőnek például meg lehet adni, hogy 70 km/h-s széllökés érzékelésekor automatikusan behúzza a ponyvát vagy a lamellákat, így mindig biztosak lehetünk abban, hogy pergolánkban semmilyen kárt sem tesznek a szélsőséges időjárási jelenségek.
Felkeltettük érdeklődését?
Vegye fel velünk a kapcsolatot!
Kapcsolatfelvétel

Miért éppen mi?

Több ezer elégedett ügyfelünk az igazi gyümölcse munkánknak, mely nap mint nap motíválja csapatunk tagjait.

Referenciák