3+1 eset, amikor tilos a napellenző működtetése

2018-07-19
Csancsa árnyékolástechnika

Beszéljünk akár motorizált, akár kézi meghajtással működtethető napellenzőről, az esetek jelentős többségében a ponyva ki-, illetve visszahajtásakor bele sem gondolunk abba, hogy egyáltalán szabad-e az adott állapotban működtetni az árnyékolót vagy sem. Vannak ugyanis olyan esetek, amikor tilos megmozdítani a csuklókarokat, mert bár akkor éppen talán nem hibásodik meg a napellenző, de amennyiben nem szüntetjük meg a problémát, hosszabb távon a ponyva és a szerkezet is károsodhat, hovatovább akár másokban is kárt tehetünk vele.

Az alábbiakban a négy legáltalánosabb esetet vesszük sorra, melyek sokszor talán fel sem tűnnek a mindennapokban, fennállásuk mellett azonban mégis tilos, de legalábbis nem ajánlott a napellenző működtetése.

1. Ha falevelek vannak rajta!

Dőlésszögéből kifolyólag a napellenző ponyváján rendkívül nehezen marad meg bármi, azonban az őszi időszakban, az intenzív levélhullás idején könnyedén előfordulhat, hogy vastagon lerakódnak rajta a levelek. Ha friss és egyben száraz levelekről van szó, akkor ez jellemzően nem jelent túl nagy súlyt, tehát önmagában nem veszélyes a napellenzőre, de az árnyékoló működtetése ebben az esetben mégis tilos. A száraz levelek vagy levélmaradékok ugyanis a feltekercselés során beszorulhatnak a mozgatószerkezetbe, ami ettől megakadhat, sőt akár még el is romolhat, tehát ősszel mindig gondoskodjunk a ponyva megtisztításáról a mozgatás előtt.

3+1 eset, amikor tilos a napellenző működtetése

Fontos megjegyezni továbbá, hogy a száraz levelek megtelepedése a napellenzőn akkor veszélyes, ha elered az eső, hiszen ilyenkor ezek magukba szívják, megkötik a vizet, súlyuk pedig többszörösére duzzadhat, tehát ilyen esetben akár veszélyt is jelenthetnek a szerkezetre.

2. Ha túl koszos!

A napellenzők speciális impregnált bevonattal vannak ellátva, ami nemcsak a vizet, hanem egy ideig a koszt is taszítja, azonban a ponyva megkopásával, vagy a különösen forgalmas helyeken a szálló por le tud rakódni a felületen. Ez önmagában még ritkán jelent veszélyt, nem is kell foglalkozni vele, ellenben ilyen állapotban a napellenző már fogékonyabb arra, hogy könnyebben megfogja például az imént említett lehulló leveleket, a madárpiszkot, de akár mesterségesen is kerülhet fel rá valamilyen piszok, virágföld vagy más olyan dolog, melyek miatt túl kockázatos lenne a ponyva mozgatása. Ha ilyesmit tapasztalunk, mindig tisztítsuk, illetve tisztíttassuk meg előbb a napellenzőt, mert ha túl koszos, a sok por vagy a különböző idegen anyag a mozgó alkatrészek közé jutva károsíthatja a szerkezetet.

3. Ha nem látjuk át a helyszínt!

Nemcsak belső, hanem külső tényezők miatt is van, amikor a napellenző működtetése kockázatos, illetve nem ajánlott. Ilyen példának okáért, amikor nem látjuk át a helyszínt, tehát előfordulhat, hogy az árnyékoló kinyitása során a ponyva vége például egy forgalmas járdán végződik – kávézók vagy éttermek kiülői esetében ez elég gyakori –, ahol könnyedén balesetet okozhat, ha erre nem hívjuk fel az arra járó emberek figyelmét. Amennyiben tehát nem látjuk át az egész helyszínt, vagy nincs valaki mellettünk, aki segít a napellenző kiengedésében, akkor inkább neki se álljunk, vagy csak kellő körültekintéssel.

+1. Ha nagyon fúj a szél!

A motorizált napellenzők többsége rendszerint szélérzékelővel szerelt, így hiába is próbálkoznánk vele, nagy szélben nem tudnánk működtetni, ellenben a kézi meghajtású típusokkal, melyeket akár még viharban is használhatunk. Az más kérdés, hogy nem tanácsos, hiszen a nagy szél vitorlaként kaphat bele a ponyvába, és a komplett szerkezetet leszakíthatja a homlokzatról, ami rendkívül balesetveszélyes.

Felkeltettük érdeklődését?
Vegye fel velünk a kapcsolatot!
Kapcsolatfelvétel

Miért éppen mi?

Több ezer elégedett ügyfelünk az igazi gyümölcse munkánknak, mely nap mint nap motíválja csapatunk tagjait.

Referenciák